Kleinheincz Magdolna
Impresszum
Kapcsolat
Szerzői jog
Szerencsés vagyok, mert házam padlásszobája elég tágas volt ahhoz, hogy alkotóműhelynek rendezhettem be. Fontos a jó megvilágítás a nagy ablakok révén, valamint a nagy tér, hogy akár több méteres átlójú képeken is dolgozhassak.

Művészetemben nagyon fontos a zene, nagy hatással van rám alkotás közben. Gyakran maga az éppen napok óta hallgatott klasszikus zenedarab a festménykompozícióm tárgya. A hanghatásokat képpé alakítani nagyon izgalmas, egyben nagy kihívás is.
A műterem
Előkészületek

A festmény sikere a jó előkészítésen múlik. Az aprólékos felkészülés alatt persze az ember szétizgulja magát, legszívesebben azonnal nekilátna a megálmodott mű vászonravitelének.

A tapasztalat itt nagyon fontos, nem mindegy ugyanis, a kép melyik részére mit tervezek, ez szabja meg az egyes területek alapozófestékének tónusát.

Ja, ne feledkezzünk meg egy csinos kötény felkötéséről sem, amely könnyen letörölhető műanyagbevonattal készült.
Festőeszközök

Sokan a filmekből a klasszikus palettát képzelik a művészek kezébe. Nekem üvegből készült palettaasztalkám van, amely praktikus és könnyen tisztán tartható.

Egy festőművész korántsem csak ecsetekkel dolgozik, a különböző méretű festőkanálkáktól kezdve a fésűig sok mindennel lehet felvinni a vászonra a színeket. A különleges hatások érdekében gyakran többféle munkaeszközt is alkazmazni kell ugyanazon a területen.
Utálatos dolog az ecsetmosás

Egyetlen dolog, amit nem szeretek a festészetben, az ecsetmosás. Ha tehetem, rendszerint másra hagyom, de erre nincs mindig lehetőség, mert más is éppen úgy utálja.

Sajnos nem hagyható el ez a végső fázis, mert az ecsetek használhatatlanokká válnak, ha a festék beléjük szárad. A művészeti pemzlik pedig nagyon drágák.
Műterembejárás
Pillantson be hozzám és az alkotás folyamatába!